Bizonytalan vagy, hogy hova utazz a pandémia idején? Segítünk eldönteni, hogy Tenerife bizonságos helynek számít-e?

A turizmus a 2020-as évben jelentősen megváltozott. Csökkent a légi forgalom, az emberek óvatosan utaznak, vagy egyáltalán nem mennek külföldre. Ugyanakkor a tél a nyakunkon van, amikor fázunk és betegeskedünk.

Kezdjük az elején

Ahogy az egész világot, Tenerife lakosságát is megrázta a hír, mikor az első turistákról kiderült, hogy koronavírussal fertőzödtek. Egyből korlátozások, bezárások és hosszú ideig tartó karantén kötelezettség következett.  A teljes szigetvilágot gyakorlatilag elzárták a “külvilágtól”. Spanyolországot jelentősen érintette, érinti a koronavírus járvány napjainkban is. Ugyanakkor októberben mind Anglia, mind Németország, a két legnagyobb turista küldő ország egyedüliként Spanyolországon belül, csak a Kanári – szigeteket minősítették biztonságos helynek.

Mit jelent, hogy Tenerife biztonságos?

A világon a fertőzés alakulását számokban mérik. Így érdemes egy – két szót ejtenünk a statisztikáról.

Tenerifén közel 1 millió ember él állandó jelleggel, és egy évben milliós nagyságrendű turista látogatja meg a szigetet. Utóbbi most jelentősen elmaradt, gyakorlatilag a sziget olyan arcát mutatja, mint évekkel ezelőtt, amikor csendesebb volt minden. Tenerifén egész évben jó idő van, a világ egyik legjobb klímájával rendelkezik. Persze, hogy mindenki télen is Tenerifére szeretne utazni, vagyis ez volt a jellemző a korábbi években.

Tenerifén 2020-as évben, 2020 október 30-ig 17.149 esetet regisztráltak. A halottak száma alacsonynak mondható, 278 fő. Csak egy kis összehasonlítás, Spanyolországban 1,16 millió fertőzöttről és 35.638 halálos esetről tudni. Magyarországon 71.413 főt regisztráltak koronavírussal, és 1700 halálesetet ugyanezen időszakban. Ez 2,38%-os halálozási arány. Tenerifén a halálozási arány 1,62%.

Miért is biztonságos akkor a sziget?

A spanyol félsziget  jóval rosszabb mutatókkal rendelkezik, mint Tenerife. A Kanári – szigetek biztonságosnak számítanak.

Tenerife sokkal szigorúbb intézkedést hozott tavasszal és kora nyáron. Tavasszal gyakorlatilag a teljes lakosságot arra kérték, hogy maradjanak otthon. Rendőrség ellenőrizte a szigeten élők mozgását. Csak bizonyos idősávokban lehetett elhagyni a lakhelyet, csakis vásárlásra és egyéb fontos dolgokra, mint pl. orvosi ellátás, kutya sétáltatás.

Ez az idő azonban mára elmúlt, és a lakosság nagy része abban bízik, hogy marad is, mivel a sziget Európán belül is sikeresen védekezik. A turizmus még nem állt helyre, kevés turista van a szigeten. Számos  óvintézkedés most is életben van, mint pl. a kötelező maszk viselés, távolság tartás, fertőtlenítés, és 10 fő alatt lehet csak “csoportosulni”. Ezekkel a szigoru szabályokkal akarják a hatóságok fékezni a vírus terjedését.

Magyarországról közvetlen járat télen

Akik a jó időbe “menekülnek” és szeretnének az óceán közelében pálmafák árnyéka alatt hűsölni, azoknak jó hír, hogy hosszabb kihagyás után a Wizzair továbbra is indít közvetlen járatot Budapest – Tenerife útvonalon. Amennyiben nem találunk a pénztárcánknak megfelelő ajánlatot, érdemes Bécsből is megnézni a repjegyeket szintén ugyanezen légitársaságnál.

Tenerife bővelkedik látnivalókban

Program lehetőségben biztonsan nem lesz hiányod.

Láblógatás egy kajakban, miközben delfinek ugrálnak melletted? Vagy éppen vízesésen való ereszkedés?Természetes vulkanikus medence és az óceán hullámai? Vulkanikus barlangok? Vizes canyon és canyoning? Napozás az óceán parton?

Bizony, mindez Tenerifén elérhető számodra, most még inkább megfizethető áron!

Továbbá csodálatos nemzeti parkok találhatóak a szigeten, rengeteg alvó és kihalt vulkán, például a Teide Nemzeti Parkban.

Akkor most utazzak, vagy sem?

Csakis te dönthetsz erről. Érdemes mérlegelni. Pro és kontra is számításba jöhet.

Tényként lehet kezelni, hogy több ország biztonságos helynek minősítette Tenerifét. A meleg, napos idő, az óceáni és hegyvidéki levegő képes feledtetin a nehéz  téli napokat.

Ezen érdemes egy kicsit gondolkozni. Az is tény, hogy jelenleg Magyarország nem zárta le határait. Korlátozó és egyben óvintézedéseket hozott azokra vonatkozóan akik külföldre mennek és térnek vissza Magyarországra. Karantén vagy két negatív teszt.  Friss hír, hogy a tenerifei kormány is tervezi, hogy a szállás elfoglalása előtt negatív tesztet mutasson fel a turista.

Tetszett a cikk, hamarosan folytatjuk…

Tenerife egyedi programajánlat 

 

Comments are closed.